/Nati/
Csörgött a telefon és Rico volt az, hogy Manunak fájásai vonnak ezért útban vannak a kórház felé. Már napok óta becsomagoltam egy bőröndöt, hogy ha itt az idő azonnal indulni tudjak és ne mennyen még el azzal idő hogy bepakolok. Muszáj időben oda érkeznem, mert ez nagy nap neki és támogatnom kell őket. Hívtam egy taxit és a repülőtér felé vettem az irányt, ahol gyorsan vettem egy jegyet a legkorábban induló Madridi járatra. Mázlim volt, mert pont félóra múlva indult egy gép a fővárosba. Fernandonak írtam egy SMS-t hogy ne aggódjon.
Mikor leszállt a gép azon járt az agyam melyik a gyorsabb ha leintek egy taxit vagy ha bérelek egy kocsit erre a párnapra amíg itt vagyok. A taxi mellett döntöttem, mert azt gyorsabbnak gondoltam.
-Jó napot kívánok hol találom.Manuela Domingez dos Santos Leite?- léptem oda a recepciós pulthoz
-A folyosó végén balra a 122. kórterem.- igazított útba
-Köszönöm - mondtam és a kórterem felé futottam. éppen egy ápolónő sétált el előttem azért gyorsan kapva kaptam az alkalmon és leszólítottam. -Elnézést nem tudja, hogy odabent mi a helyzet??
-Éppen vajúdik bent a kisasszony.
-Rendben, bemehetek hozzájuk?-érdeklődtem.
-Ha családtag akkor természetesen, de előtte megkérdezem.
Pár perc elteltével bemehettem
-Szia most már itt vagyok.- mondtam és a homlokára nyomtam két óriási puszit. Az ágy egyik oldalán én a másikon Rico állt és Manu mindkettőnk kezét szorította. Hosszú vajúdás után végre megszületett a kis csöppség akit annyira vártunk. Úgy döntöttem magára hagyom Ricot és Manuelát végül is ez az ő pillanatuk én addig veszek egy kávét az automatából.
A kórterem előtt leültem és a kávémat szürcsölgettem, mikor Cris befutott.
-Szia, te mit keresel itt?-szögezett nekem egyből egy kérdést.
-Szia neked is. Ez meg milyen kérés inkább én kérdezhetném tőled.
-Azt hittem Londonban vagy.
-Ott is voltam. Te komolyan azt gondolod rólam, hogy nem jövök el.
-Ne menjünk bele abba hogy mit gondolok rólad.
-Nem vagyunk barátok, nem kell beszélgetnünk, de ez a nap nem rólunk szól úgyhogy nyugodj meg.
-Istenem már megint....te papolsz nekem na szép.
-Pff.-álltam fel és kidobtam a poharamat
-Na és hogy vannak?
-Jaj eszedbe jutott miért jöttél.
-Akkor megkérdezek egy ápolót, mert veled nem lehet beszélgetni.
-Jól vannak. Minden rendben zajlott, azért jöttem ki, hogy együtt legyenek.
Csöndbe ültünk egymás mellett és vártuk, hogy Rico kijöjjön.
-Na mi van?- pattantam fel mikor láttam, hogy nyílik az ajtó.
-Most elaludt a kicsit meg elvitték.-mondta hatalmas mosollyal az arcán.-Kérhetek tőled valamit, elmennél egy két cuccért amit otthon hagytunk?-kérdezte
-Szívesen elmennék, de taxival jöttem és...
-Majd Cris elvisz. Ugye Cris?-fordult barátja felé
-Persze nagyon szívesen te meg maradj csak itt és vigyázz a családodra.-mondta
/Cris/
A kocsiban csendben ültünk egymás mellett egy darabig, de aztán Nati megtörte a csendet.
-Miújság veled mostanság?
-Nem sok minden, a foci nagyon jól megy és a csajok is tapadnak rám.
-Ezen meg se lepődök. -mondtam. Te öntelt hólyag.-mormogtam még az orrom alatt.
Leparkolt a garázsba. És bementünk a lakásba.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem
-Igen, de ne rakj semmit az italomba.
-Látom a humorod a régi maradt.
-Csak az! Nem vagyok már az a befolyásolható kislány akin bárki átgázolhat sőt.
-Te sose voltál az. Mindig a saját kis játékodat játszottad. - vittem oda neki az italt.
-Nem tudom miről beszélsz, de szerintem nem vagy magadnál. Te vagy az akit senki nem érdekel, mindenkin átgázolsz csak neked jó legyen.
-Na már megint ugyanott tartunk. Te oktatsz ki engem mintha te lennél a jóság mintaképe...Nevetséges.
-Beszélj érthetően és ne célozgass mert rohadtul nem tudom miről hadoválsz.- baszta le a poharat az asztalra.
-Jaj ne játszadozzunk egymással kérlek. Én is tudom és te is tudod, hogy te nem vagy olyan szent mint azt kívülről mutatod.
-Oké, most már tényleg nem értelek.
-Tudom, hogy Ferandoval és másokkal is kavartal amíg velem voltál. Csak azt nem értem, hogy azok után amit elvileg Fernando tett veled te mégis. Már ha az igaz és nem csak azért mondtad, hogy megsajnáljalak.
-Te sötétségben élsz barátom. Én ezt nem tűröm, ki vagy te, hogy ilyeneket mondj. Nem vagyok rászorulva a sajnálatodra. Nem vagyok annyira beteg ember, hogy ilyen ocsmányságokat hazudjak.
-Gondoltam, hogy nem fogod beismerni. Csak egy valamire vagyok kíváncsi hányszor feküdtél le vele?
-Mondtam, hogy nem adtam oda neki magam soha te.
-Jaj persze!
-Rohadj meg te patkány!-pofozott fel és ott hagyott.
/Nati/
Legszívesebben sírtam volna, de nem tettem, mert erősebb vagyok én ennél. Nagyon fájtak Cris szavai nem értettem honnan veszi ezeket. A zsebemben rezgett a telefonom.
-Szia Nati na hogy vannak Manuék?
-Szia köszönöm jól. Sajnálom, hogy nem hívtalak, de nem értem rá ezzel foglalkozni.
-Jaj ne szabadkozz kérlek, holnap utánad megyek.
-Erre nincs semmi szükség.-mondtam
-De én szeretném.
-Te tudod.-mondta
-Na leteszem mert megyek vissza a kórházba.-tettem le a telefont.
Hívtam egy taxit és írtam Crisnek, hogy azért a cuccot hozza be, hogy Rico ne faggatózzon. Bementem Manuhoz szerencsére fent volt és a kis srác Luis is bent volt. Annyira kicsi volt és törékeny, de nagyon aranyos legszívesebben megzabáltam volna.
-Megszeretnéd fogni?-nézett rám Manu kérdő tekintettel.
-Igen.-mondtam és átvettem tőle a gyereket. A kezembe tartottam mikor kopogtak.
-Bejöhetek?-kukucskált be Cris az ajtón
-Nem!-vágtam rá egyből
-Ne hülyéskedj már Nati, persze, hogy bejöhetsz Cris.-invitálta beljebb
-Hova tegyem ezeket?-emelte fel a táskát amiben a babaholmik voltak.
Visszaadtam Manunak a gyereket, mert elkezdett sírni és nem tudtam elhallgattatni. Cris egész végig lenéző pillantásokat vetett rám ami nagyon zavart.
-Cris kijönnél velem egy percre?-kérdeztem tőle
-Igazából nem szívesen, mivel Manuhoz jöttem nem hozzád, de ha nagyon muszáj.
Istenem, hogy lehet ennyire lekezelő nem tudom mi baja van. Nekem kéne a sértődöttet játszanom és mégis ő az ezt nem teljesen értem. Megcsal és még engem piszkál. Szánalmas!
-Akkor jössz vagy nem?-fordultam vissza az ajtóból
-Már rohanok is...- jött ki a folyosóra velem.
-Na akkor most valljunk színt, mert nagyon idegesítenek a lenéző pillantásaid. Ha kérdezni akarsz valamit akkor kérdezz ha meg mondani akarsz valamit mond.
-Akkor kezdem az elején.....
Csörgött a telefon és Rico volt az, hogy Manunak fájásai vonnak ezért útban vannak a kórház felé. Már napok óta becsomagoltam egy bőröndöt, hogy ha itt az idő azonnal indulni tudjak és ne mennyen még el azzal idő hogy bepakolok. Muszáj időben oda érkeznem, mert ez nagy nap neki és támogatnom kell őket. Hívtam egy taxit és a repülőtér felé vettem az irányt, ahol gyorsan vettem egy jegyet a legkorábban induló Madridi járatra. Mázlim volt, mert pont félóra múlva indult egy gép a fővárosba. Fernandonak írtam egy SMS-t hogy ne aggódjon.
Mikor leszállt a gép azon járt az agyam melyik a gyorsabb ha leintek egy taxit vagy ha bérelek egy kocsit erre a párnapra amíg itt vagyok. A taxi mellett döntöttem, mert azt gyorsabbnak gondoltam.
-Jó napot kívánok hol találom.Manuela Domingez dos Santos Leite?- léptem oda a recepciós pulthoz
-A folyosó végén balra a 122. kórterem.- igazított útba
-Köszönöm - mondtam és a kórterem felé futottam. éppen egy ápolónő sétált el előttem azért gyorsan kapva kaptam az alkalmon és leszólítottam. -Elnézést nem tudja, hogy odabent mi a helyzet??
-Éppen vajúdik bent a kisasszony.
-Rendben, bemehetek hozzájuk?-érdeklődtem.
-Ha családtag akkor természetesen, de előtte megkérdezem.
Pár perc elteltével bemehettem
-Szia most már itt vagyok.- mondtam és a homlokára nyomtam két óriási puszit. Az ágy egyik oldalán én a másikon Rico állt és Manu mindkettőnk kezét szorította. Hosszú vajúdás után végre megszületett a kis csöppség akit annyira vártunk. Úgy döntöttem magára hagyom Ricot és Manuelát végül is ez az ő pillanatuk én addig veszek egy kávét az automatából.
A kórterem előtt leültem és a kávémat szürcsölgettem, mikor Cris befutott.-Szia, te mit keresel itt?-szögezett nekem egyből egy kérdést.
-Szia neked is. Ez meg milyen kérés inkább én kérdezhetném tőled.
-Azt hittem Londonban vagy.
-Ott is voltam. Te komolyan azt gondolod rólam, hogy nem jövök el.
-Ne menjünk bele abba hogy mit gondolok rólad.
-Nem vagyunk barátok, nem kell beszélgetnünk, de ez a nap nem rólunk szól úgyhogy nyugodj meg.
-Istenem már megint....te papolsz nekem na szép.
-Pff.-álltam fel és kidobtam a poharamat
-Na és hogy vannak?
-Jaj eszedbe jutott miért jöttél.
-Akkor megkérdezek egy ápolót, mert veled nem lehet beszélgetni.
-Jól vannak. Minden rendben zajlott, azért jöttem ki, hogy együtt legyenek.
Csöndbe ültünk egymás mellett és vártuk, hogy Rico kijöjjön.
-Na mi van?- pattantam fel mikor láttam, hogy nyílik az ajtó.
-Most elaludt a kicsit meg elvitték.-mondta hatalmas mosollyal az arcán.-Kérhetek tőled valamit, elmennél egy két cuccért amit otthon hagytunk?-kérdezte
-Szívesen elmennék, de taxival jöttem és...
-Majd Cris elvisz. Ugye Cris?-fordult barátja felé
-Persze nagyon szívesen te meg maradj csak itt és vigyázz a családodra.-mondta
/Cris/
A kocsiban csendben ültünk egymás mellett egy darabig, de aztán Nati megtörte a csendet.
-Miújság veled mostanság?
-Nem sok minden, a foci nagyon jól megy és a csajok is tapadnak rám.
-Ezen meg se lepődök. -mondtam. Te öntelt hólyag.-mormogtam még az orrom alatt.
Leparkolt a garázsba. És bementünk a lakásba.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem
-Igen, de ne rakj semmit az italomba.
-Látom a humorod a régi maradt.
-Csak az! Nem vagyok már az a befolyásolható kislány akin bárki átgázolhat sőt.
-Te sose voltál az. Mindig a saját kis játékodat játszottad. - vittem oda neki az italt.
-Nem tudom miről beszélsz, de szerintem nem vagy magadnál. Te vagy az akit senki nem érdekel, mindenkin átgázolsz csak neked jó legyen.
-Na már megint ugyanott tartunk. Te oktatsz ki engem mintha te lennél a jóság mintaképe...Nevetséges.
-Beszélj érthetően és ne célozgass mert rohadtul nem tudom miről hadoválsz.- baszta le a poharat az asztalra.
-Jaj ne játszadozzunk egymással kérlek. Én is tudom és te is tudod, hogy te nem vagy olyan szent mint azt kívülről mutatod.
-Oké, most már tényleg nem értelek.
-Tudom, hogy Ferandoval és másokkal is kavartal amíg velem voltál. Csak azt nem értem, hogy azok után amit elvileg Fernando tett veled te mégis. Már ha az igaz és nem csak azért mondtad, hogy megsajnáljalak.
-Te sötétségben élsz barátom. Én ezt nem tűröm, ki vagy te, hogy ilyeneket mondj. Nem vagyok rászorulva a sajnálatodra. Nem vagyok annyira beteg ember, hogy ilyen ocsmányságokat hazudjak.
-Gondoltam, hogy nem fogod beismerni. Csak egy valamire vagyok kíváncsi hányszor feküdtél le vele?
-Mondtam, hogy nem adtam oda neki magam soha te.
-Jaj persze!
-Rohadj meg te patkány!-pofozott fel és ott hagyott.
/Nati/
Legszívesebben sírtam volna, de nem tettem, mert erősebb vagyok én ennél. Nagyon fájtak Cris szavai nem értettem honnan veszi ezeket. A zsebemben rezgett a telefonom.
-Szia Nati na hogy vannak Manuék?
-Szia köszönöm jól. Sajnálom, hogy nem hívtalak, de nem értem rá ezzel foglalkozni.
-Jaj ne szabadkozz kérlek, holnap utánad megyek.
-Erre nincs semmi szükség.-mondtam
-De én szeretném.
-Te tudod.-mondta
-Na leteszem mert megyek vissza a kórházba.-tettem le a telefont.
Hívtam egy taxit és írtam Crisnek, hogy azért a cuccot hozza be, hogy Rico ne faggatózzon. Bementem Manuhoz szerencsére fent volt és a kis srác Luis is bent volt. Annyira kicsi volt és törékeny, de nagyon aranyos legszívesebben megzabáltam volna.
-Megszeretnéd fogni?-nézett rám Manu kérdő tekintettel.
-Igen.-mondtam és átvettem tőle a gyereket. A kezembe tartottam mikor kopogtak.
-Bejöhetek?-kukucskált be Cris az ajtón
-Nem!-vágtam rá egyből
-Ne hülyéskedj már Nati, persze, hogy bejöhetsz Cris.-invitálta beljebb
-Hova tegyem ezeket?-emelte fel a táskát amiben a babaholmik voltak.
Visszaadtam Manunak a gyereket, mert elkezdett sírni és nem tudtam elhallgattatni. Cris egész végig lenéző pillantásokat vetett rám ami nagyon zavart.
-Cris kijönnél velem egy percre?-kérdeztem tőle
-Igazából nem szívesen, mivel Manuhoz jöttem nem hozzád, de ha nagyon muszáj.
Istenem, hogy lehet ennyire lekezelő nem tudom mi baja van. Nekem kéne a sértődöttet játszanom és mégis ő az ezt nem teljesen értem. Megcsal és még engem piszkál. Szánalmas!
-Akkor jössz vagy nem?-fordultam vissza az ajtóból
-Már rohanok is...- jött ki a folyosóra velem.
-Na akkor most valljunk színt, mert nagyon idegesítenek a lenéző pillantásaid. Ha kérdezni akarsz valamit akkor kérdezz ha meg mondani akarsz valamit mond.
-Akkor kezdem az elején.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése